Aludtál már igazi barlangban?

SIROCAVE Barlang Apartmanok

Csomagajánlataink >

Rólunk

SIROCAVE barlangban apartmanok tulajdonképpen semmihez sem hasonlítható szállás.

Különleges bizonyos szempontból, mivel nem szállodái szobákról beszélünk, vagy házakról az erdő szélén, hanem egy történelmi időalagútról. Barlangjaink riolit tufa kőzetbe vájt üregek.

Amikor felvetődött a barlangszállás ötlete, tudtuk, hogy nyilván nem lehet minden egyes vendégnek majd elmagyarázni a kőzet tulajdonságait, a helyszínt, a környezetet.

Nem mi választottuk ki a barlangok környékét, hiszen ezek az üregek már itt állnak közel 300 éve. Inkább arra törekedtünk, hogy egyszerű ám mégis különleges kuckót nyújtsunk pár napra azoknak, akik megtisztelnek bennünket.

Nincsenek bútorokkal agyonzsúfolt szobák, nincs 24 órás porta szolgálat, nincsenek márvány vagy gránit lépcsők, svéd asztalos reggelik, akik ilyen szolgáltatásokhoz ragaszkodnak – nekik szállodában kell foglalni.

Mi olyan vendégeket várunk nagy-nagy szeretettel, akiket nem a külsőségek vonzanak, hanem pihenni vágynak egy történelmi helyszínen, át akarják magukat adni a semmittevős óráknak, kíváncsiak az ország egyetlen barlangvárára, dacolni akarnak a széllel vagy a napfénnyel a csodálatos Török asztal tetején.

Természet szerető embereket várunk, akik vágynak kiszakadni a hétköznapi szürkeségből, vagy meginni egy pohár bort a lemenő nap fényénél…

A barlangokról

Legfőképp Észak-Magyarországon, a Mátra-hegység keleti és északi előterében, a Tokaji-hegység számos helyén és a Bükkalján fordul elő egy változatos összetételű, a földtörténeti harmadidőszak alsó és középső miocén szakaszában keletkezett kőzetfajta, amelyet összefoglaló néven riolittufának hívunk.

A riolittufa száraz állapotban jól faragható, fűrészeléssel darabolható, kis testsűrűségű kőzet. Nagy porozitásánál fogva vízfelvevő képessége jelentős. Fagyra érzékeny lehet. Könnyen keletkezik benne agyagásvány, amely mállásra teszi hajlamossá, ezért gyakran festették, illetve vakolták a belőle készült kültéri faragványokat. A faluban és a környező településeken egyaránt több riolittufába vájt barlanglakás is fellelhető, amely nemcsak a szegény, hanem a tehetősebb parasztok számára is általános lakhelyül szolgált.

A mátrai és a bükki riolittufa felhasználás leglátogatottabb műemléke az Eger városában található vár, valamint a török építészet legészakabbra található emléke, Kethüda dzsámi minaret.

Munkatársaink

Foglalás, időpont-egyeztetés: Csákó Ildikó, +36.70.395.0008, info@varcamping.hu
Apartman-házvezetőnő: Szabó Kata, +36.70.647.1215
Pénzügy: Szabó Edina, +36.57.407.794, edina@solerte.hu
Ügyvezető:
Németh Gabi, +36.30.6065.565, foglalas@varcamping.hu, sirocavekft@gmail.com

Általános tudnivalók

  • Nyitva tartás egész évben, a barlangok klimatizáltak és fűthetőek.
  • Állatbarát szállás vagyunk.
  • Fizetés készpénzzel, bankkártyával, átutalással lehetséges
  • SZÉP kártyát elfogadunk: K&H, MKB, OTP
  • Ingyenes parkolási lehetőség
  • Minimum foglalási időtartam: 2 éjszaka
  • Barlangok elfoglalása 14-19 óráig, barlangok elhagyása 7-10 óráig
  • Nincs állandó recepciónk, ezért kérjük, érkezés előtt 1 órával felhívni a következő telefonszámot: +36 70 647-1215
  • Étkezés igényelhető (reggeli, félpanzió, teljes ellátás)
  • Barlangok száma: 8 db
  • Férőhelyek száma: 16 fő
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Áraink az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák, amelynek mértéke 350 Ft/fő/éj

Bankszámlaszámunk: 10104260-06354500-01003009 (Budapest Bank, SIROCAVE Kft.)
IBAN: HU95-10104260-06354500-01003009, SWIFT/BIC Kode: BUDAHUHB
Foglalás esetén előleget kérünk, amelynek összege a teljes foglalási díj 30 %-a.

Lemondási feltételek:

Szállás (+ esetleges étkezés, egyéb szolgáltatás) igénybe vétele esetén, 8 napon belüli lemondásra 50 % kötbért számolunk fel, tehát ha a lemondás az érkezést megelőző 8 napon belül történik, úgy a szolgáltatás teljes díjának a felét ki kell fizetni. Érkezés előtti vagy érkezés napján történő lemondás esetén a kötbér 100%, tehát a szolgáltatás teljes díját ki kell fizetni. Az előleg elutalásával a lemondási feltételeinket minden vendégünk elfogadottnak tekinti. A megértést köszönjük.

Egyéb tájékoztatás

A SIROCAVE Barlang apartmanoknak fontos, hogy kutyával és kutya nélkül érkező vendégeinknek egyaránt felhőtlen pihenésben legyen része, ezért néhány szabályra szeretnénk felhívni a gazdik figyelmét, amelyek betartása a valódi kikapcsolódáshoz elengedhetetlen feltétel.
Foglalásnál kérjük, jelezze, ha kisállattal érkezik, és adja meg a házi kedvenc méretét is!
Továbbra is ingyenesen fogadjuk az ölebeket, cicákat, madarakat, egyéb kisállatokat.
5 kg-tól nagyobb kedvencek felára: 2.000 Ft/éj.

Egyszerre legfeljebb két háziállatot hozhat mindenki magával.
Az állatokat tilos őrizetlenül hagyni a barlangokban.
Reméljük, így is tudjuk biztosítani a gondtalan pihenést.
Bővebb felvilágosítás: Kisállat szabályzat.pdf.
+ 36 70 395-0008

SIROCAVE 
Barlang Apartmanok

Foglalás:

+36 70 395 0008, +36 30 6065 565

Helyszíni vendégfogadás:

+36 70 647 1215

Pénzügy:

+36 57 407 794

FOGLALJ ONLINE SZOBÁT >

Megközelíthetőség

Sirok személyautóval többféle módon elérhető. A település a 24-es főútvonalon fekszik, Budapesttől mintegy 117-120 km-re (útvonaltól függően), Egertől pedig 20 km-re.

Budapestről az M3-as autópályán kell elindulni, majd Gyöngyösnél (bármelyik lejárónál) lehet az autópályáról elsőként lekanyarodni.

A Gyöngyös-Hort lejárótól egyenesen kell haladni a városba, majd a Mátra felé lehet venni az irányt (Mátrafüred felé). Innentől a 24-es úton, végig a Mátra szerpentinein, majd Parádon, Recsken át érhető el Sirok.

A másik lehetőség a Gyöngyös-Adács lehajtónál lekanyarodni az autópályáról, majd Gyöngyöst éppen érintve a régi 3-as útvonalon kell Abasár, Kápolna, Kerecsend felé indulni. Alig 2 km múlva balra le kell hajtani a 3-as útról Abasár felé. Ez az út kisebb kanyarokkal tűzdelt, mint a Mátrán keresztül, gyönyörű lankás, dombos vidéken vezet. Verpelét előtt balra Tarnaszentmária, Sirok felé kell kanyarodni, majd néhány falu múlva a 24-es főútvonalba torkollik az út, amelyen jobbra egyből ott lesz Sirok.

Az M3-as autópályáról a Kápolnai lejárónál is le lehet hajtani, ebben az esetben Tófalu felé kell venni az irányt, majd Verpelét után jobbra Tarnaszentmária, Sirok felé kell kanyarodni; az út további része ugyanaz, mint az előbbi.

Egerből szintén a 24-es főútvonalon lehet Sirokot megközelíteni.

A település központjában a Borics Pál útra kell kanyarodni, majd az 1. lehetőségnél balra a Vörös utcába. A Vörös utca egy keskeny, kanyargós utca, az utca vége jobbra kanyarodik. A SIROCAVE Barlang Apartmanok fent a Vörös utca végén, balra a domboldalon található.

Tömegközlekedéssel Sirok jól megközelíthető Budapestről, Gyöngyösről és Egerből is. A vonat már egy pár éve nem jár Sirok felé, így az egyetlen lehetséges mód az autóbusz. Budapestről (Népstadion) közvetlen buszjárattal naponta kétszer érhető el Sirok (indulás: 07:45 és 17:15, az út 2,5 óra hosszú), átszállással (vagy közvetlenül) Gyöngyösről vagy Egerből pedig naponta többször is; ezekről a településekről óránként járnak Sirok felé a buszok. A buszmegálló Sirok központjában van, innen 400 m-re található a SIROCAVE Barlang Apartmanok. A Borics Pál úton kell elindulni a központból, majd az 1. utcán balra a Vörös utcába. Az út végső szakasza egy kissé meredek, de jobban esik utána a pihenés!